A Harry Potter-filmek 10 legkínosabb pillanata

i423716.jpeg

Az elején szeretném leszögezni: nem ismerek magamnál nagyobb Harry Potter-rajongót. Rajongásom tárgya viszont a könyvekre korlátozódik. A filmekről viszont megosztó véleményem van és különösen fáj, mikor az alkotók eltérnek a könyv cselekményétől és elképesztően ciki jeleneteket emelnek be az adaptációba. Azonban nem mindegyik film rossz.

Az első 3 filmmel semmi probléma nem volt, sőt! Az első két rész (Chris Columbus-verzió) tökéletesen vissza adta a könyvbéli varázslatos hangulatot, Alfonso Cuarón pedig érdekes irányba vitte tovább a szériát, és az a néhány dolog, amit hozzáadott a történethez, kifejezetten jól működött. A gondok a 4. és 5. rész körül indultak, és a széria utolsó három filmjében (mivel ugye a pénz miatt muszáj volt szétszedni két filmmé az utolsó részt) csúcsosodtak ki. Ezek a részek már a kínzás kategóriába esnek nálam, nem tudom hány alkalommal kellett zavartan félrenéznem... de ne szaladjunk előre!

Lássuk a csodálatos történet filmes adaptációjának (szerintem) 10 legkínosabb pillanatát, sorrendben a legkevésbé fájdalmastól a legnyomorúságosabbik. Persze tíznél jóval több epizódot sikerült kiragadni, a cikk végén megtalálható a "futottak még" kategória szereplői is - vagy nevezhetjük úgy is: "dishonorable mentions".

10. Hermione úgy bömböl a lépcsőn, mint egy ócska romantikus komédiában 

Why did Ron always heart and made cry to Hermione? - Quora

Nagyon kínos és nincs semmi értelme. 

9. Dudley: "Hol van az anyád, Potter? Meghalt?" 

said with feeling* fuck — Romione or Harmione

Azért egy kicsit erős nem? Jó, tudjuk, hogy Dudley egy nyomorult pojáca, de azért talán nem akkora pszichopata, hogy az unokatestvérét a halott anyjával gúnyolja... (legalábbis a könyvben semmi ilyesmit nem mond).

8. Az odú felégetése 

Pin on ALOHOMORA

Na ez nekem iszonyat rosszul esett. Hogy az istenbe merték ezt megcsinálni a film alkotói, hogy az ikonikus építményt csak így megsemmisítsék egy olyan béna és teljesen értelmetlen jelenetben, ami a könyvben nincs is benne?

7. Voldemort megöleli Draco Malfoy-t

HP érdekességek: 10 dolog, amit csak azok tudhatnak Draco Malfoyról, akik  olvasták a könyvet - Starity.hu

Mi ez a hülyeség? Az igazi Voldemort a hezitáló Dracót simán megölte volna, de legalább megkínozza. Itt meg: "nem csalódtam benned..." Bár az is igaz, hogy a Voldemortból az utolsó rész végére egy igazi szerencsétlen pojácát csináltak a filmesek. 

6. Harry kilép a tömegből és odaszól Pitonnak: "Hogy mer ott állni, ahol Ő állt?"

Harry Potter Daniel Radcliffe GIF - HarryPotter DanielRadcliffe Snape -  Discover & Share GIFs

Annyira pátoszos és műanyag, hogy a hideg kirázott a jelenet közben - rossz értelemben.

5. Dumbledore kifakad Harry-re a Trimágus-bajnokok kiválasztása után

All The Great Things The "Harry Potter" Movies Added And All The Things  They Shouldn't Have | Harry potter goblet, Harry potter movies, Harry  potter books

A könyvben higgadtan vonja kérdőre Harry-t. Erre a filmben letámadja, ide-oda rángatja és vallatja, szegény fiúnak bizonyára örök tramuát okoz. De miért?

4. Ginny beköti Harry cipőfűzőjét 

Harry Potter Characters Who Were Better In The Books

No komment. Harry és Ginny kapcsolatának MINDEN filmes mozzanata fizikai fájdalmat okoz. 

3. Bellatrix elbeszélget Hermionéval... "Csak úgy csajosan." 

Scared Harry Potter GIF - Find & Share on GIPHY | Harry potter wattpad,  Bellatrix lestrange, Hermione granger

Talán a filmben elhangzó össze mondat közül ez a legcikibb.

2. Neville: "Robbantás? Bumm?" McGalagony: "Bumm!"

Professor mcgonagall neville longbottom maggie smith GIF - Find on GIFER

Ah, ezt még leírni is annyira kínos volt, hogy félre kellett néznem. Az meg csak grátisz, amikor utána (a kőszobrok életre keltésénél) kuncogva megjegyzi: "úgy vártam már, hogy használhassam ezt a bűbájt." 

1. Harry: "Gyerünk Tom! Fejezzük be úgy, ahogy elkezdtük: kettesben!" És leveti magát(?)

Sound, check.: Long Live Harry Potter.. and friends!

Na ez a csúcsok csúcsa. Ahogy Harry megragadja Voldemortot, együtt repülnek üvöltve, közben húzogatják egymás fejét és egy ponton még egymásba is olvadnak... Csak egy szó jut eszembe: gyalázatos.

***

S végezetül, a futottak még kategória:

- McLaggen odahány Piton elé Lumpsluck partiján 
- Harry és Hermione tánca
- Mordon nyelvöltögetése
- Neville táncol önmagában a karácsonyi bál előtt
- Cho elárulja a DS-t (???)

 

 

Címkék: Filmfa