Olvasás közben (szinte) mindnyájan elképzeljük a sorokat a fejünkben - igazából ez az olvasás lényege, ezért olvasunk. Ebből adódóan a történet egyes szereplői is megjelennek a fejünkben. Elképzeljük, hogy miként néznek ki történet karakterei - persze nem minden egyes négyzetcentiméterüket, s nem is mindegyik apró rezzenésüket, de azért kompletten látjuk őket a fejünkben. S ha már egyszer elképzeltük őket, attól többet nem igazán tudunk eltérni

Épp ezért különösen fájó, amikor egy elolvasott könyv későbbi filmadaptációjában a szeretett vagy akár nem szeretett karakter megszemélyesítője teljesen eltér a fejünkben élőtől. Azért valljuk be, előfordulnak nagyszerű casting döntések, de rengetegszer ér minket csalódás.

Természetesen ennek a fajta csalódásnak is vannak fokozatai. Van olyan, amikor egy káprázatos színész káprázatosan alakítja a rá osztott szerepet, egyszerűen csak külső jegyeiben nem hasonlít a általunk megálmodott karakterre - a lenti tízes lista 10. és 9. helyezettjénél egyértelműen ez a helyzet. Viszont amikor igazán fel tudunk háborodni, amikor hatalmas bosszúval és rettentő haraggal súlytanánk le valakire - elsősorban arra a személyre, aki a végső döntést hozta... az az, amikor egy csodálatosan megírt karakter válik a filmvásznon egy hitvány mitugrásszá. A tízes lista első három helyezettjénél üvölteni tudnék... ki gondolhatta ezeket jó döntésnek? 

Jöjjön tehát az a tízes lista, ami a legelbaltázottabb Harry Potter-casting döntéseket tartalmazza: 

10. Sirius Black

Gary Oldman a kedvenc színészem. Na jó, az egyik. Viszont, az én szerény véleményem szerint, ma ő a legnagyobb élő színész. Mert hát mi is a színészet lényege? Eljátszol valakit, aki nem te vagy. Utálom, amikor egy filmben magát a színészt látom, ahogy színészkedik. Egy filmben arra van szükségünk, hogy a megszemélyesített karaktert lássuk, ne az őt játszó színészt. S ez az, amiben Gary Oldmannek nincsen párja - talán csak Johnny Depp ér el hasonló szinteket.

Gary Oldman minden filmjében máshogy néz ki, egy felületes szemlélő talán fel se ismerné őt az utcán, átlagos kinézettel. És azonnal tegyük hozzá - ez korántsem csak a maszkmesterek érdeme. A mozgása és minden gesztusa 100%-osan azonosul az eljátszott karakterrel - egy zseniről beszélünk, generációjának egyik legnagyobb színészéről. 

Így hát Sirius Blacket is maximális teljesítménnyel hozza le. A baj csak annyi, hogy Sirius a könyvben egy 30-as évei körül járó, egykoron jóképű, de az élet viszontagságaitól elcsúfult fiatalember, akit a filmben egy 50 körüli jóvágású grófemberré alakítottak át.

Sirius Black a könyvsorozat egyik legérdekesebb és legszomorúbb sorsú karaktere. Egész gyerekkorában fekete bárányként élt gonosz családja körében, levágott házimanó fejekkel körülvéve, aminek minden egyes percét gyűlölte. 21 éves kora körül ártatlanul börtönbe zárják, ráadásul a legjobb barátja meggyilkosának vádjával. Minden egykori barátja gyilkosnak és árulónak hiszi. Végül, fiatal felnőtt korában visszakényszerítik a gyűlölt házba, úgymond fogolyként éli "szabad" mindennapjait, miközben barátai és társai az életüket kockáztatják nap mint nap. Ez a fájdalom, ami a karakter életútját követi, sajnos nem igazán érzékelhető Gary Oldman játékában. Legalábbis én nem érzem :(

9. Alastor "Rémszem" Mordon

Brendan Gleeson nagyon jó és szerethető színész - csak éppen egyáltalán nem hasonlít a regénybeli Rémszem Mordonra. Egyfelől: Mordon vékony, nem ennyire tagbaszakadt. Továbbá, nem ezzel az ír színészekre jellemző vöröses-szőkés hajjal képzeltük el, hanem sötétszürkés-őszes hajjal. Az arca korántsem annyira szoborszerű, mint a könyvben. A ruházata is mindig szürkés-feketes, nem ez az olajzöld, katonai zubbony. Több sebből vérzik.

Másfelől pedig Mordon viselkedése: a könyvben sokkalta higgadtabb és hidegvérűbb, korántsem ennyire színpadias és heves, mint a filmben. Kicsit fájó, mert a könyvsorozat negyedik részében mindenki kedvenc karakterévé válik - és csak a végén jövünk rá, hogy Rowling az orrunknál fogva vezetett... S az a Mordon, akit a filmben kapunk, az nem a Mordon, akit könyvben. De azért vannak ennél nagyobb tévedések.

Annyit még hozzátennék, hogy Gleeson viccesen és emlékezetesen személyesítette meg Mordont, több emlékezetes jelenete is van.

8. Nymphadora Tonks

Nymphadora Tonks az előzőekben említett Siriusnál és Mordonnál sokkal jelentéktelenebb karakter, azonban ne vitassuk el tőle, hogy remek jelenetek kötődnek hozzá. Vicces és sziporkázó fénypontja az ötödik résznek, s ugyan a hatodik-hetedikben már egy teljes más karaktert kapunk, és sajnos kissé el is feledkezünk róla, nemtörődömmé válunk vele szemben. 

Ugyanezt a "nemtörődömséget" erősíti a filmbéli megjelenése. Az ötödik részben kap talán egy, max. kettő teljes mondatot, de a hatodik-hetedik részben teljesen eltűnik. Emellett már a Főnix rendjében se hasonlít igazán a könyvbeli karakterre (az, hogy lila a haja, nem elég, nem jelenik meg egyszer sem a védjegyévé váló tüsihaj, sem a bénázásai), a későbbiekben meg egyenesen igénytelenné és csúnyává válik. 

Tonks egy hatalmas elszalasztott lehetőség, egy aranyos és érdekes szereplőt egy teljesen jelentéktelen és unalmas emberré "varázsoltak át" a filmkészítők, innen is köszönet érte!

7. Gilderoy Lockhart

Nem jó, de nem is tragikus. 

Hasonló a helyzet, mint Sirius Blacknél: egy fiatalos, jóképű kalandor helyett kapunk egy 50 éves bohócot, akinél kizárt dolog elhinni, hogy teszem azt, a 12 éves Hermione epekedve sóvárog utána és szívecskékkel rajzolja körbe az óráit az órarendjében. 

Valahogy nem vette be a gyomrom. Izzadtságszagú és erőltetett.

Néhány jelenetben kifejezetten túljátssza a szerepét, de Kenneth Branagh-ra ez mindig is jellemző volt - ebben az esetben a színész kiválasztása teljesen mellément, ha már Branagh mindenképp szerepelni akart a filmben, jobban illett volna hozzá egy halálfaló karaktere - a pszichopatákat általában jól szokta hozni. 

S megint csak, a filmesek jó érzékkel tapintottak érzékeny pontra: a korai könyvek egyik legérdekesebb karakteréről beszélünk. Épp ezért, különösen fájó.

De ez eddig még semmi...

6. Viktor Krum

Na szóval, itt kezdődnek az igazán nagy bajok. 

Álljon itt egy idézet a Harry Potter és a Tűz Serlegéből: "A beesett arcú, sárgásfakó bőrű Krum nagy, hajlott orrával és sűrű, fekete szemöldökével úgy festett, mint egy emberbe oltott ragadozó madár".

Hm, hát... végül is, ha megnézzük a fenti képet, majdnem maradéktalanul teljesültek a könyvben leírt jelzők. De az iróniát félretéve, egy aránylag izgalmas karakterből újfent egy érdektelen, hitvány balgát gyártottak. Nulla karizma, nulla jelenlét, teljes közömbösség. Elfelejtettük.

Annyit tegyünk hozzá, hogy egy valami teljesül: Krum a könyvben és a filmben is meglepően debilül beszél (legalábbi a magyar fordításban/szinkronban).

5. Ginny Weasley

Ugyan szegény Ginny Weasley-t, vagyis inkább az őt alakító színésznőt egyáltalán nem sportértékű szidni (meg amúgy is kapott már eleget az internyet plebsétől), mert a szépség megítélése abszolút szubjektív dolog. Bonnie Wrightot - főként, mikor még fiatalabb volt - simán lehet bájosnak nevezni, de azért ismerjük be: ahhoz képest, hogy a könyvben Ginny egy ellenállhatatlan bombázóként van ábrázolva, aki minden fiú szívét összetöri, nem ez a színésznő lenne az első gondolatunk a szerepre.

Ginny a Roxfort közismert "jócsaja", aki még a mardekárosok szerint is jól néz ki (bár mivel véráruló, tiltott terület) és kis túlzással minden héten más barátja van. Ehhez képest az őt alakító Bonnie Wright nem igazán tudott ebben a szerepben érvényesülni, sajnos egyáltalán nem jönnek át a fent említett jellemzők - s tegyük hozzá, a roppant kínosra sikeredett jelenetei (például a hírhedt cipőfűző bekötése) se segítenek a megítélésében. 

Az egyik legjobban elhibázott castingok egyike, bár amikor még kislányként kiválasztották, még nem lehetett tudni, hogy merre megy majd a történet.

4. Luna Lovegood

Elérkeztük az első olyan szereplőhöz, ahol már kifejezetten bosszantó a színészi játék - Evanna Lynch szerfelett idegesítő és irritáló ebben a szerepben. Az alapjáraton bamba, de harcias Luna Lovegoodból egy kvázi szellemi fogyatékosnak tűnő kamaszlányt sikerült életre kelteni, akinek szinte az összes megjelenése a filmvásznon egyfajta kínos gyomorgörcsöt kelt életre. Irritáló grimaszaival és idegesítő hangjával hatalmas melléfogás. 

Már attól is ideges leszek, hogy ránézek a fenti képre...

Azonban itt is el kell egy dolgot ismernem: számomra Luna Lovegood az egyik legtúlértékeltebb karakter az egész sorozatban, kicsit az az érzésem, hogy egyfajta érzékenyítésként lett beleépítve a történetbe. Sose éreztem nagy szimpátiát iránta, kissé felesleges karakternek is tartom, bár köthetőek hozzá érdekes elemek. 

További súlyosbító tényező: kevés kínosabb jelenet van annál, mikor Neville a roxforti csata során Lunát keresi, hogy szerelmet valljon neki - ami ugye a könyveket olvasva nonszensz... 

3. Fleur Delacour

És ha már a szőke hajú lányok otromba ábrázolásánál tartunk: Lunánál jobban csak Fleur karakterét sikerült bénábban "életre kelteni". Fleur szókimondó, kissé bunkó stílusa mindig üde színfoltként hat a történetben. Izgatottan vártuk, hogyan fog megjelenni ez a flegma, cserfes, de jószívű és bátor lány a filmvásznon. De nem erre számítottunk...

Egyrészt különösen fájó, hogy Fleur szinte teljesen eltűnik a filmekben, csak a negyedik és a hetedik részben szerepel pár percet, ott is teljesen semmitmondó a jelenléte. 

Másfelől, az őt alakító Clémence Poésy-nál (akkor és ott) unalmasabb fizimiskájú és játékú színésznőt nehezen találhattak volna - még valami félmeztelenkedős botrányt is ki kellett találni hozzá, hogy ne legyen teljesen érdektelen. De azért mondjuk a javára, hogy idősebb korára jóval karakteresebb alakításai lettek - persze az is lehet, hogy a filmre megírt szerepe volt elátkozva és nem igazán tudott kibontakozni benne.

Ismét egy csúnyán kihagyott lehetőséggel van dolgunk. 

2. Horatius Lumpsluck

De, ami eddigieknél is fájóbb, az az, ahogy Lumpsluck professzorral elbánták. Amíg a Harry Potter és a Félvér Herceg a könyvsorozat legjobban sikerült darabjai közé tartozik, addig a filmadaptációk között messze a leggyatrább, leghitványabb, legviszolyogtatóbb stb. Annyira kellemetlen nézni, hogy "megörülök belé!" 

S nem elég, hogy az egész film egy förmedvény, a teljes széria egyik legérdekesebb karakteréből is egy idióta bohócot gyártottak, aki Lunához hasonlóan totál szellemi fogyatékosnak tűnik. 

Az már csak hab a tortán, hogy a könyvben teljesen máshogy néz ki: kopasz, hatalmas ezüstös harcsabajusszal rendelkezik és rettenetesen kövér. No, ehhez képest Jim Broadbent egy, a könyvbéli Lumpslucktól merőben eltérő, iszonyatos kínos karaktert formál meg, akit a legjobb lenne örökre elfelejteni.

Iszonyú belegondolni, hogy akik nem olvasták a könyvet, igazából meg sem ismerik ezt az ellentmondásos, ravasz, elképesztően okos, de egyben a maga módján becsületes és melegszívű - tehát az igazi - Lumpsluck professzor karakterét.

1. Barty Kupor, "az ifjabbik"

Na, ennél nincs fájóbb. 

"Figyelj, David... van egy feladatod: Barty Kupor Jr. lesz a te karaktered. Először is, olvasd a könyvet! Figyeld meg a karakter jellemvonásait, motivációját, családi hátterét, érzelmeit. Ismerd meg a történetét. Bonyolult és nehéz karakter, elég összetett és szövevényes a sztori, de menni fog. Na és most jól figyelj: mindent felejts el! Hozz le valami hülyegyereket, egy főgonosz karikatúrát, legyen benne néhány kínos nyelvöltögetés és csücsörítés, plusz találj ki néhány teljesen hiteltelen, aberrált kamu-agresszív arckifejezést. Legyél TELJESEN más, mint a regényben. Menni fog?" 

Ha valahogy így zajlott le a casting, akkor nem lehet egy rossz szavam se a színészre, David Tennant-re. Ha viszont nem, akkor itt komoly bajok vannak. S amúgy az is rejtély, hogy hogyan (vagy inkább miért) lett a 18 éves, szalmaszőke kamasz hirtelen 40 éves.

Jaj! Életemben ennyire szörnyű alakítást még nem láttam.