Kinek van még elege a hitvány magyar fordításokból???
Popkultúra Kert
Adam Driver legjobb filmje - kötelező!
Tagadhatatlan, hogy a legtöbb ember a Star Wars-on keresztül ismerte meg Adam Drivert, ahol az ellentmondás antihőst, Kylo Ren-t alakítja. Mivel sokan nem voltak elégedettek az új trilógiával, az ostor többnyire a színészeken (köztük különösen Driveren) csattant. Aki viszont követi a fiatal színész (aki nem is gondolnánk, de már 37 éves) pályafutását, tudhatja, hogy nyámnyila fő gonosz szerepe nem is állhatna tőle távolabb. Egy zseniális, páratlanul tehetséges színészről beszélünk, akinek legjobb darabja (és egyben legjobb alakítása) egyértelműen Jim Jarmusch különleges filmcsemegéjéhez, a Patersonhoz köthető.
Paterson (Adam Driver) egy buszsofőr, aki a New Jersey-beli Patersonban :) él. Minden napja ugyanolyan: korán felkel, reggelizik, munkába megy, buszt vezet (közben filozofikus, nem rímelő verseket költ), hazamegy, megsétáltatja a kutyáját, közben iszik egy pohár sört a törzshelyén, hazamegy és lefekszik aludni. S ami számunkra meglepő lehet: tökéletes boldog az egyszerű életével. Egzotikus felesége, Laura (Golshifteh Farahani) teljes más: kreatív, nyughatatlan, egyik nap a legnagyobb álma egy cukrászda megnyitása, másik nap az, hogy világhírű country-énekessé váljon. A két ember jelleme nem is lehetne eltérőbb, de tökéletes idillben élnek a kutyájukkal, Marwinnal.
A film egy hetet mutat be Paterson életéből, és írd és mondd, az előbbi bekezdésben a cselekmény 90%-át elmeséltem. Nem lövök semmilyen a poént, semmiféle (komoly) tragédia nem történik a filmben, viszont épp ez a mű lényege: az egyszerűségből és rendszerességből adódó boldogságot mutatja be, mindezt elképesztően hatásos, jarmusch-i stílusjegyekkel tűzdelve. Az elvarázsolt hangulata, lassú folyása és a élet szépségének ilyetén megjelenítése a valaha készült legkülönlegesebb alkotások közé emeli a filmet.
A Paterson mindenkinek kötelezően ajánlott, jellemformáló és unikális alkotás, pont olyan, amiért érdemes egyáltalán filmet nézni.
Három érdekesség a Patersonról:
1. A filmben szereplő kutya, Nellie megkapta a cannes-i filmfesztivál legjobb kutya-alakításért járó díját, a Palm Dog Award-ot.
2. A filmben szereplő verseket a való életben a rendező, Jim Jarmusch kedvenc kortárs költője, Ron Padgett írta - kivéve amit a kislány olvas fel, azt Jarmusch szerezte. Padgett egyébként külön a film cselekményéhez írta a költeményeket.
3. A mosodába rappelő férfit a Grammy-díjas MC, Method Man, a Wu-Tang Clan hip-hop banda tagja alakítja. Jarmusch nem először kollaborál a csapat tagjaival, RZA-val dolgozott például a Szellemkutya forgatása alatt.
10 külföldi film, ami felrobbantotta a világot!
Mindenki ismeri azokat a pillanatokat, amikor az egész világ egyetlen filmről beszél. Különösen örömteljes ez az esemény akkor, amikor egy nem-amerikai film ér el hatalmas világsikereket.
Íme 10, kiváló példa erre a bravúrra.
A Darwin-díj története
instagram: @popkulturakert
Darwin-díj: az a “kitüntetés”, amelyet olyan egyének kapnak meg, akik önnön ostobaságuk miatt elhaláloznak és/vagy nemzőképtelenekké válnak - ezáltal kiírják magukat az evolúció folyamatából és emberiség génállománya megtisztul
A díjat Wendy Northcutt alapította és egyben megfogalmazta a díj elnyerésének előfeltételeit. A folyamatosan új kiadással (mivel az emberi butaság sosem szűnik meg) bővülő könyvszéria a legérdekesebb, legtanulságosabb és egyben legviccesebb történeteket meséli el.
A legelső díjazott egy férfi, aki addig rángatott egy italautomatát az ingyen ital reményében, míg végül magára nem borította azt
Mads Mikkelsen a jég fogságában
Az eddig a műig csupán pár rövidfilmet jegyző, brazil alkotó Joe Penna első nagyjátékfilmje ugyan nem találja fel a spanyolviaszt, és eget rengetően fordulatos forgatókönyvvel sem szolgál, azonban számos okból kifolyólag kiváló alkotás - nem véletlenül fogadta tíz perce álló ováció Cannes-ban.
Az elszigetelten tengődő, túlélésért küzdő egyének megpróbáltatásait feldolgozó filmekkel és sorozatokkal már tele van a padlás, kezdve a klasszikus Számkivetettel, a Daniel Radcliffe által fémjelzett Dzsungelen át, a 127 óráig és a Bear Grylls-sorozatokig. Ami viszont bizton állítható, hogy minden egyes, ezt a témát érintő film külön megér egy megtekintést (hát még egy mélyebb elemzést), mivel mi, a TV-nézők is bármikor belecsöppenhetünk a képernyőn látható, kellemetlen helyzetbe - és ekkor szerencsére már tudjuk, hogy mit kell ilyenkor tennünk (feltéve, ha jól figyeltünk).
A lakatlan sziget és a dzsungel után egy új helyszínen leszünk kiszolgáltatottak, az Északi-sarkon (de ugyanígy lehettünk volna épp a Déli-sarkon is, bár akkor jegesmedve helyett pingvinek veszélyeztették volna a főhős életet, amivel lehet jobban járt volna). Az ivóvíz megszerzésével nincsen gond, az étel meglelése már kicsit keményebb dió és egy kis fifikát igényel, de megoldható. Viszont az alacsony hőmérséklet és a tomboló hóviharok már nagyobb gondot jelentenek.
Hősünk egy bizonyos H. (utalás a Hannibalra) Overgård, aki a jelek szerint egy repülőgép szerencsétlenség túlélője. A lezuhant repülőgép ugyan repülésképtelen, de szerencséjére nagyjából egy darabban maradt, így kiváló menedéket nyújt a túlélőnek mind a hideg, mind más veszedelmek elől. Overgård a zord körülményekkel napról-napra küzdve várja a segítséget, egy hatalmas SOS alakzatot is építget fekete kövekből és próbál percről-percre túlélni. S bár a felmentősereg már a film elején megérkezik, de a kezdeti öröm után sajnos a dolgok kimondottan rossz irányba fordulnak.
A film költségvetését nem a szereplők gázsija emésztette fel (habár a világsztár Mads Mikkelsen lesz a jég rabja), ugyanis mindössze három ember jelenik meg a színen, abból egyikük csak néhány másodpercre.
POTENCIÁLIS SPOILER-VESZÉLY
A főszereplő Overgård mellett fontos szerep jut egy hölgynek, akinek még a nevét se tudjuk meg, illetve csak azok, akik személyigazolványán olvasható távol-keleti jeleket ki tudják silabizálni. Ez a hölgy és ismeretlen társa érkezett a főszereplő megsegítésére egy helikopterrel, ám a leszálláskor egy légörvénybe kerültek és lezuhantak a járművel. A férfi pilóta azonnal életét vesztette, a hölgy pedig életben van, de többnyire eszméletlenül. Így szinte kizárólag Mads Mikkelsen játékát figyelhetjük, aki már sokadjára bizonyítja, hogy az arcmimikája páratlan és hogy a mesterségüket messze a legmagasabb színvonalon űző színészóriások közé tartozik. Beszéd nélkül nehezebb hitelesen hozni az elemekkel harcoló egyént, de igazából bármilyen más szerepet is. Itt tényleg csak a teste és arca játékára van hagyatkozva a művész és a dán színész ezt a legmagasabb szinten abszolválja, nem véletlenül sokak kedvenc (skandináv) színészéről beszélünk.
SPOILER-VESZÉLY VÉGE
Az alkotás hozza a műfaj szokásos stílusjegyeit, különlegesen új elemeket nem emel be, viszont a megszokottakat jól használja. Katasztrófa film és dráma is egyben. Feszültséggel, izgalmakkal és testi-lelki fájdalommal teli film, aminek a végén nem derül ki a hősünk sorsa. Vagy mégis?
10 film, amiben a megszokott világ véget ér
Ti is unjátok már a mindennapokat? Unalmas minden nap felkelni, dolgozni, bevásárolni, gyerekért menni? Elegetek van a tömegközlekedésből, vagy épp a bunkó sofőrökből?
Megértelek titeket! Pont ezért készült ez a 10-es lista, amelyben a jelenlegi, megszokott világ minden búvával-bajával véget ér. Aztán hogy melyik a jobb, a mostani vagy a fikciós, azt döntsétek el ti!
Amikor Marion Cotillard a munkájáért küzd...
Két nap, egy éjszaka; Jean-Pierre és Luc Dardenne
A Dardenne-fivérek újfent egy munkával (jelen esetben annak hiányával) foglalkozó történetet mutatnak be a Két nap, egy éjszaka című alkotásukban. Mi történik akkor, amikor az ember csak önmagára számíthat? Hogyan tud az ember talpra állni, mikor már az utolsó reménysugár is elhalványodik? A belga testvérpár itt is a rájuk jellemző, végletekig naturalista és egyszerű ábrázolásmódot választotta: egy kézi kamerával követik a főszereplőt és kálváriáját, mindenféle sallang vagy művészi hatásfokozás nélkül.
A főszereplő, a betegszabadságon lévő Sandra egy telefonhívást kap, ami láthatóan nagyon felizgatja. Mint kiderül, a napelemgyártó cégnél (ahol dolgozik) a válság miatt egy "apróbb" szavazás volt: a munkavállalóknak választaniuk kellett, hogy vagy megkapják a szokásos évi bónuszt, vagy Sandra tartja meg az állását. A kettő együtt nem megy, nincs rá keret. A többség a bónuszt választotta. Sandra ezt igen rosszul viseli, de némi vívódás és támogatás után úgy dönt, küzdeni fog a munkájáért és a hétvégén egyesével végig járja a kollégáit, hogy egy megismételt szavazáson megfordítsa a végeredményt. Sajnos azonban a kollégák nem igazán szeretnék megváltoztatni a szavazatukat, mindegyiküknek szüksége lenne az ezer eurós bónuszra. Tizenhat emberen múlik, hogy alakul Sandra sorsa, legalább kilenc embert maga mellé kell állítania.
A mű szívbe markolóan mutatja be Sandra küzdelmét. Nehéz kérdéssel állunk szembe. Lemond-e az átlagember ezer euróról, hogy egy kollégája megtarthassa az állását? Nyilván az egyértelmű, gyors válasz az lenne, hogy persze, lemond. Viszont mi van akkor, ha ezt a pénzt beleszámoltuk az éves költségvetésbe? Mikor épphogy hónapról-hónapra kijövünk valahogy a keresetünkből és ez a plusz egy hatalmas segítség? Ha épp a gyerekünk továbbtanulása múlhat ezen? Sajnos semmi sem olyan egyszerű, mint elsőre gondoljuk. S kinek van joga megkérdőjelezni az emberek döntését?
Mint a belga rendezőpáros legtöbb filmjét, ezt is valós cselekmények ihlették, illetve saját bevallásuk szerint a Tizenkét dühös ember történetéből is sokat merítettek. A film egy belga tartományban, Liège-ben játszódik, ahol 23%-os a munkanélküliségi ráta. Így még jobban meg tudjuk érteni Sandra keserves küzdelmét munkája visszaszerzéséért.
Marion Cotillard már azelőtt igent mondott a szerepre, mielőtt egy oldalt is elolvasott volna a forgatókönyvből - elég volt neki az a tény, hogy a Dardenne-fivérek filmjében szerepelhet. A rendezők még sose dolgoztak együtt világszinten ismert színésznővel. Mint mondták, kifejezetten az volt a céljuk, hogy Cotillard-ot átalakítsák a szépségideálból egy hétköznapi, dolgozó anyává. A színésznő játékát széles körben méltatták és felháborodással fogadták, hogy Cannes-ban nem kapta meg a legjobb női alakítás díját. Ez volt egyébként a Dardenne-fivérek hatodik filmje, amit Arany Pálmára jelöltek, viszont az első, amely díj nélkül jött el a fesztiválról.
A film közepe felé van egy rendkívül erős pillanat, amely megmutatja, hogy milyen apróságokon múlhat egy ember élete. Egyetlen döntés, egyetlen mondat és emberéleteket tudunk megmenteni. Semmi extra, semmi művészi, egyszerűen csak egy párbeszéd, amely elemi erővel hat. Gyomorszorító, nagyon megindító és a színjátszás csúcsa. Utoljára ilyen erős pillanatot az Én, Daniel Blake-ben láthattunk.